Lenkó Zoltán vagyok az autósiskola vezetője. Félállásban már több mint egy évtizede oktatok jogosítványra vágyó tanulókat Miskolc városában és környékén. Hivatásom eddigi tapasztalatai megtanítottak arra, mennyire fontos és életbevágó, hogy az utakon felkészült, jól képzett, a különféle helyzetekre gyorsan és pontosan reagáló gépkocsivezetők és motorosok közlekedjenek. Ez mindannyiunk érdeke és korábbi tanítványaim biztatására is ennek szellemében alapítottam meg saját autós iskolámat.


LENKÓ AUTÓS-SULI néven. A fent megtalálható menüpontokban tájékozódhat minden, Önt érdeklő dologról, így elérhetőségeimről, az aktuális és tervezett tanfolyamok időpontjairól, áraimról és egyebekről.


Az autósiskola oktatói alapos elméleti, gyakorlati és pszichológiai ismerettel rendelkeznek. Ennek eredményeként a tanulók sikeresen teljesítik a vizsgakövetelményeket, és a már megszerzett jogosítvány birtokában önállóan is megállják helyüket a közlekedésben. Tantermeinkben a legújabb oktatási segédeszközök. (pl.: számítógép, videó, oktatótáblák, projektor…) biztosítják a szükséges ismeretek sokoldalú elsajátításának lehetőségét.


A lenkó autósiskola lehetővé teszi tanulói számára, hogy a KRESZ vizsgára már otthonról is felkészüljön.


Más autósiskola tanulóját is átvesszük!


Várjuk azon tanulók jelentkezését is , akik másik képző szervnél kezdték el tanulmányaikat a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzéséért.


A vezetési órák díja fizethető alkalmanként vagy 2 részletben is. Átjelentkezéshez szükséges 2 példány Képzési Igazolás (ez egy formanyomtatvány, melyet attól az autósiskolától kell kikérni, amelyből át szeretnél jönni hozzánk) . Bejelentkezéskor már választhatsz is oktatót.


Gyakorló vezetés jogosítvánnyal rendelkezőknek


Ha rendelkezik vezetői engedéllyel, de úgy érzi, hogy vezetési tudása bizonytalan, iskolánknál lehetőség van, oktató felügyelete mellett, gyakorló vezetés keretében tökéletesíteni a már meglévő tudást, hogy magabiztosan és biztonságosan közlekedhessen autójával. Gyakorló vezetési óra díja: 5000 Ft

Miért ép minket?

Fontos számunkra az a tény, hogy munkánkkal élvezeti értéket, hobby -t adunk autós iskolánk tanulói számára, mindemellett olyan képzést nyújtunk, mely szükséges lehet a jövedelemszerzéshez és a mindennapi élet megkönnyítéséhez egyaránt. Kedvenc jelmondatunk, ránk abszolút igaz! Összekötjük a kellemeset, a hasznossal!

Hogyan jelentkezhetsz?

Autós iskolánkban van lehetőséged online és személyesen is jelentkezni

autósiskola székhelye

Az autósiskola székhelye: 3794. Sajóecseg,
Rákóczi u. 15.

Online KRESZ

Az autósiskola biztosít online kresz képzést is, mert az Online KRESZ tanfolyamokat ugyanolyan alapossággal, állam által felügyelt rendszeren keresztül végezzük, így otthonról is olyan tudásra teszel szert, mely segítségével magabiztosan vághatsz bele a gyakorlati képzésekbe!

Még több információt szeretnék

AKO:

117.24%%

VSM:

elmélet:57,14% forgalom:35,48%%

autósiskola autó és életkép autósiskola autója és oktatója autósiskola tanuló csoportkép
A lenkó autósiskola tanuló autója másik szemszögből és a tanulóink.
A lenkó autósiskola tanuló autója másik szemszögből és a tanulóink.
Az autósiskola váróterme
Az autósiskola váróterme
Az autósiskola irodája, Miskolc belvárosában.
Az autósiskola irodája, Miskolc belvárosában.
Az autósiskola oktató termének bejárata
Az autósiskola oktató termének bejárata
Az autósiskola oktatóterme, Miskolc belvárosában.
Az autósiskola oktatóterme, Miskolc belvárosában.
Az autósiskola oktatóterme másik szemszögből, Miskolc belvárosában.
Az autósiskola oktatóterme másik szemszögből, Miskolc belvárosában.
Az oktatóterem, Miskolc belvárosában.
Az oktatóterem, Miskolc belvárosában.
1290

Tanulóink száma

12 év

ennyi ideje vagyunk jelen

Indítunk "A" és "B" kategóriás képzést (motor és gépkocsi).


Elméleti és gyakorlati (rutin és forgalmi)és elsősegély vizsgát kell tenni. Ha rendelkezik elsősegély vizsgával, abban az esetben nem szükséges újra vizsgát tennie.


Amennyiben egy éven belül megszerzett A1 vagy A2 korlátozott vezetői engedéllyel rendelkezik, ebben az esetben rutin és forgalmi vizsga letétele elég a vezetői engedély megszerzéséhez. Ebben az esetben korlátozás nélkül, bármekkora motor vezethető.


Elméleti képzés helyszíne: .


Tanfolyamaink tartalmazzák az előírt képzési struktúrát (elméleti és gyakorlati képzés, továbbá elsősegélynyújtó alapismeretek).



Hallgatóinknak biztosítjuk az elméleti képzéshez szükséges aktuális KRESZ-tankönyvet, valamint az internetes hozzáférést az interaktív KRESZ-vizsga gyakorlóprogramjához!


Gyakorlati képzés - járműkezelési ismeretek: Felsőzsolcai Tanpálya, majd a kellő rutin megszerzése után az utak sokasága és sokfélesége Miskolc belvárosában és környékén. Esetleges sikertelen gyakorlati vizsga után két óra ingyenes gyakorlást biztosítunk!



Az elméleti és gyakorlati tanfolyamok díja:

"A" kategória

239000.-Ft


+
mindenkori hatósági vizsgadíjak

"B" kategória

290000.-Ft


+
mindenkori hatósági vizsgadíjak

A kötelező alapfokú elsősegélynyújtó ismeretek képzés díja:

a vizsgadíj:15500.-Ft + 8.200.-Ft vizsgadíj

Válasz Kategória típust

A
B
EÜ-re jelentkezés

Fontos információk

A zökkenőmentes ügyintézés érdekében a beiratkozási szándékát lehetőleg a tanfolyam megnyitója előtt jelezze a megadott elérhetőségeken. A tanfolyam kezdése után már csak egy következő időpontra/tanfolyamra tudjuk fogadni.


A beiratkozás a tanfolyam helyén az első foglalkozás előtt, vagy a jelentkező kérésére egy korábbi időpontban és egyeztetett helyen történik.

A beiratkozáshoz rendeletileg szükséges okmányok és iratok:

  • személyi igazolvány és lakcímkártya másolata
  • minimum általános iskolai végzettséget igazoló bizonyítvány eredetije bemutatásra
  • orvosi igazolás az alkalmasságról, melyet a háziorvos állít ki.

A 18. életévét még be nem töltött jelentkezők esetén kötelező a képzési szerződést szülővel, eltartóval, vagy törvényes képviselővel aláírattatni.

Online tanfolyam

Az online tanfolyam képzés egy távoktatási forma, melynek előnye, hogy nincs helyhez kötve és időben is nagyon rugalmas. Bármikor, bárhonnan elvégezhető, csak számítógép és internetkapcsolat szükséges hozzá. Önállóan, saját időbeosztással lehet haladni a tanulással és azt bármikor meg lehet szakítani, aztán később tovább folytatni. Interaktív, gyors, képek és szimulációk segítségével könnyebbé válik a tananyag elsajátítása.


Az online tanfolyam képzésre bejelentkezni lehet e- mailben vagy személyesen irodánkban.

  • A képzés díja: Az elméleti oktatás díja tartalmazza az E-Learning díját.

Díjfizetés: átutalással vagy irodánkban készpénzzel.


A tananyag hozzáférési ideje: 60 óra/ 90 nap


A tanfolyam megkezdésétől (az első belépés) számított 9 hónapon belül meg kell történnie az első kresz vizsgának és 12 hónapon belül sikeres kresz vizsgát kell tenni, ezért kérjük, hogy az első belépéstől számított 7 hónapon belül jelezze iskolánk felé, hogy szeretne kresz vizsgázni.


Vizsgára jelentkezni csak a képzés elvégzését követően lehet. Amikor befejezte a tanuló a képzést, akkor e-mailben kap egy igazolást erről az E-titan rendszertől.


Vizsgára jelentkezéskor szükséges:

  • bejönni személyesen irodánkba
  • behozni az orvosi alkalmassági igazolást (I csoportú, 1es típusú)
  • befizetni a 4600Ft.-os vizsgadíjat
  • leellenőrizni és aláírni a kitöltött vizsgajelentkezési lapot

Elméleti tanfolyam elvégzésére két lehetőséget kínálunk: a hagyományos tantermi képzés mellett választhatóvá tettük az internetes elméleti tanfolyamot is. Az utóbbihoz kapott tananyag magas színvonalú, a kor követelményeinek megfelelő ábrákat, és rengeteg, a felkészülést segítő tesztkérdést tartalmaz, melyek hasonlóak a vizsgán előfordulókhoz.


A távoktatással megteremtődik számodra a lehetőség, hogy a saját tempódban haladj, és saját idődet szabadon beosztva végezd el az elméleti képzést, bárhol ahol internet hozzáférésed van, s rendelkezel olyan számítógéppel, vagy laptoppal, melyen megvalósul az 1024x768-as felbontás.


Azonban, ha a hagyományos oktatás híve vagy, sem kell kétségbe esned! A tantermi képzés során a legkorszerűbb számítógépes technikát alkalmazva próbáljuk élvezetéssé tenni számodra a tanulást, hogy aztán maximálisan felkészülten nézz a vizsga elé.


Valamennyi oktatónk türelmes, szakmailag jól felkészült, melyet minden évben továbbképzésen való részvétellel igyekeznek teljessé tenni. Járműveink a kor követelményeinek megfelelőek. Motorkerékpár oktatásnál pedig korszerű, rádiós technikával dolgozunk.

Reméljük, hogy hamarosan Téged is diákjaink között üdvözölhetünk!



Képzési költség: 260.000.-Ft

Munkahelyi elsősegély-oktatás

Cégünk a vezetői engedély megszerzéséhez előírt elsősegély-oktatáson kívül külön is tarthat és szervez a kormányrendeletben előírt kötelező munkahelyi-elsősegélynyújtó személyek számára elsősegély-oktatást az azt igénylő megrendelők, elsősorban munkáltatók számára.

A tanfolyam elméleti és gyakorlati képzést egyaránt tartalmaz, egészségügyben sokéves tapasztalattal, nemzetközi EFR-instruktor bizonyítvánnyal és jogosítvánnyal rendelkező szakember bevonásával.

Kérésre a munkahelyre kihelyezett tanfolyamokat is tartunk, akár egy dolgozó számára is!
Kérdéseiket és jelentkezésüket a megadott elérhetőségeinken várjuk!


Az elsősegély tanfolyam fontossága

Az elsősegélynyújtás életeket menthet az élet bármely területén, ám a felelős autóvezetésnek kiemelten fontos részét képezi. Az elsősegély tanfolyam kiváló lehetőség azok számára, akik hatékonyan szeretnék elsajátítani az egészségügyi ismereteket a jogosítvány megszerzéséhez, de mindenki számára hasznos, akik szeretnének segíteni a bajban és akár életeket menteni.


Az elsősegély tanfolyam során mindenki magabiztosan elsajátíthatja az ismereteket elméleti és gyakorlati téren egyaránt, profi oktatás keretében, megfelelő szakemberekkel.


Az elsősegély tanfolyamon a fogások elsajátíthatóak sérülés specifikusan, említésre kerül minden olyan téma, amikkel találkozhatunk, elsősorban balesetek alkalmával. Elsajátításra kerülnek azok az ismeretek, hogyan tudunk segíteni másokon égések, nyílt sérülések, csontok, ízületek sérülései, mérgezés, áramütés, infarktus esetén. A mentőhívás és újraélesztés folyamata is kulcsfontosságú az elsősegélyen belül.


Jelentkezzen elsősegély tanfolyamunkra és autózzon biztonságosan, magabiztosan!

Elérhetőségünk

  • ERZO oktató és szolgáltató kft
  • Sajóecseg, Rákóczi u. 15
  • 06-70/770-7222
  • 06-70/608-3031
  • Adószám: 23831081-1-05
  • Bankszámlaszám:11734004-20498920
  • lenkoneerika@gmail.com
  • Nyitvatartunk:

    Hétfő 08:00-16:00